Paleo pörkölt

Pörkölt nélkül nincs magyar konyha. Ráadásul önmagában ez az étel paleo is. Csak a mellé tálalt köret az, amely nem felel meg a paleo életmódnak, de nem kell sokat változtatni azért, hogy élvezhessük a hagyományos ízeket. A paleo pörkölt tálalható sült édesburgonyával vagy akár paleo nokedlivel is. A galuskát többféle módon is elkészítheted, akár kész lisztkeverékből is, ha épp neked nem fér bele a zab az étrendedbe. 

Hozzávalók:

0,5 kg sertés tarja,

2 evőkanál sertés zsír,

2 fej vörös hagyma (lehet benne lila is),

fél dl paradicsomszósz,

2 teáskanál pirospaprika,

víz és só. 

A paleo pörkölt elkészítése:

A felaprított hagymát a felolvasztott sertéz zsíron üvegesre pároljuk. 

Rádobjuk a felkockázott húst és addig sütjük, amíg kifehéredik. 

Rászórjuk a piros paprikát és alaposan összekeverjük. 

Sózzuk, majd ráöntjük a paradicsomlevet.

Öntünk rá vizet és készre főzzük. 

A sült édesburgonya elkészítése:

Zsíron vagy kókuszzsíron sütjük ki a hasábokra vágott édesburgonyát.

Akkor jó, ha egy picit megbarnul a széle. 

Papírtörlőre szedjük és megsózzuk.

Köretként tálaljuk.

A honlapon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. Elfogadom Bővebben