Így étkezhetsz egészségesen: három téli saláta recept és egy plusz titok

Még pár nap és az év első hónapjának közepénél leszünk. Ilyenkorra már kissé alábbhagynak a szilveszteri fogadalmak, valahogy kezdenek visszaszivárogni a régi, berögzült szokások a dolgos és szürke hétköznapokba. Így van ez azzal is, amikor megfogadod az év utolsó napján, hogy márpedig jövőre sokkal egészségesebben táplálkozol, ám már a második héten bűnözésen kapod magad. De sebaj, még nem késő ismét visszatérni a kijelölt útra. Ebben lesz segítségedre az a három téli saláta recept, amelyet pillanatok alatt elkészíthetsz akár ebédre, akár vacsorára. De még ennél is nagyobb segítséget mutatok, amellyel biztosan sikerül majd könnyedén megoldani az egészséges és mindenmentes étkezést a legszürkébb, legdolgosabb hétköznapokon is. 

Azért, mert télen kevesebb a friss zöldség, még nem kell teljesen elvetni a saláta ötletét. Ugyanis több olyan zöldség is van, amelyet éppen most és nyersen is érdemes enni, mert egész egyszerűen super food. Vagyis olyan sok értékes tápanyag van benne, amelyet szinte bűn kihagyni, pláne most a pandémia idején. Ilyen például a cékla, amely hihetetlenül sokat tehet az egészségedért. Sütve és nyersen is eheted. 

Mindezen túl a zeller elképesztően új ízzel örvendeztet meg, ha megsütöd vagy grillezed és úgy dobod salátába. A három téli saláta recept ezekből az alapanyagokból is tartalmaz bőven. 

A három téli saláta recept

Minden télen többször is az asztalunkra kerül itthon a sült céklás saláta. Megunhatatlanul finom és laktató. Ebédre és vacsorára egyaránt kiváló választás. Hétköznapokon, home office esetén ebédre ajánlott, de érdemes vacsorára is elkészíteni. Tíz percnyi munka van vele, majd a sütő végzi a dolgát. Ezután már csak tálalnunk kell. Jó hír, hogy remekül dobozolható, így magaddal is viheted, amennyiben bejársz dolgozni. Ebben az esetben készíts vacsorára dupla adagot és ezzel a lendülettel elkészül a másnapi ebéded is. 

A másik nagy kedvenc a családunkban a téli tonhalsaláta. Igen, létezik belőle nyári és tavaszi verzió is annak függvényében, hogy épp milyen zöldségeket ad a természet. Télen több gyökérzöldség kerül bele. Igazi gyors vacsora, mert nagyjából tíz perc elég az előállításához. Ez is egy olyan étel, amelyhez nem nehéz mindig alapanyagokat tartani otthon. A kamrapolcon néhány doboz olívaolajos konzervet és a hűtőben zöldségeket. 

Az év minden szakában elkészíthető, de télen még jobban esik a paleo cézár saláta. Ezt már videón is megmutattam nektek, hogy mennyire egyszerű elkészíteni és nem is kerül sok időbe. Vendégváró ételnek is tökéletes, mert csak elő kell készíteni a húst, az öntetet és a salátát külön-külön, majd amikor megérkeznek a vendégek, akkor összeállítani. Így öt perces munkával friss salátát varázsolhatunk az asztalra. Ugyanezért előnyös a dolgos napokon is, mert előre elkészítheted a húst és az öntetet is, amelyek hűtőben napokig elállnak. Amikor megéhezel, csak kinyitod a hűtőt és szintén nagyjából öt perc alatt összedobhatod a salátát. 

Így tudsz minden nap egészséges ételeket enni kevés munkával, könnyedén

Még akkor is előfordulhat, hogy több olyan ételt eszel, amely nem “legális”, ha már évek óta paleo avagy mindenmentes étrendet követsz. Lehet azért, mert nincs időd főzni, bevásárolni vagy épp nincs a közeledben olyan bolt, amelyre szükséged van. Az is előfordulhat, hogy egész egyszerűen nincs kedved és energiád arra, hogy kitaláld mit is egyél bizonyos napokon. Az is megeshet, hogy kifogytál az ötletekből, unod az eddigi kosztod. 

Mindezeken egyetlen dologgal lehet segíteni, az pedig nem más, mint a menüterv. Ezt legalább egy hétre előre érdemes megírni, de inkább egy hónapra és aszerint bevásárolni. Ez garantálja, hogy mindig lesz mit enned és nem fogsz a boltban tanácstalanul mászkálni, hogy mégis mit egyél. Egyben annak is a záloga, hogy nem fogsz olyan ételeket enni, amelyek nem felelnek meg az étrendednek, így az egészségedet sem kockáztatod. 

A menüterv összeállításánál javasolt ügyelni arra, hogy bőven legyenek benne szezonális alapanyagok, így nem csak egészségesebb ételeket készíthetsz, de nem terheled túl a pénztárcádat sem. Fontos az is, hogy változatos ételek szerepeljenek a táblázatodban, hogy ne und meg. Az is elengedhetetlen, hogy úgy állítsd össze, hogy a lehető legkevesebb időt töltsd a konyhában, mert bár főzni jó, azért van még több olyan elfoglaltság, amire érdemes időt szakítani. 

Igen, jól látod, hogy mindez nem a legegyszerűbb feladat és meglehetősen időigényes. Épp ezért készítettem neked négyhetes téli menütervet, amely minden “erénnyel” rendelkezik, amelyet fentebb felsoroltam. Ezzel a menütervvel leveszem a válladról a tervezés hosszadalmas munkáját. Neked csak annyi lesz a dolgod, hogy célirányosan bevásárolj, majd főzz finomakat gyorsan, egyszerűen és könnyedén. 

A menütervhez ugyanis megkapod az összes receptet valamint a szükséges bevásárló listát heti bontásban. 

További jó hír, hogy mindez AIP változatban is elérhető. 

Így már nem lesz nehéz betartani a szilveszteri fogadalmad.