Almás amerikai palacsinta zserbó módra

Az ősszel nem páratlanul gazdag terméssel ajándékozta meg a családot az összes almafa. Így, amihez csak lehet almát eszünk. Bele teszem a salátákba, sült húsokhoz köretnek, húsgombócokba is bele csempészem és természetesen sok édességben is megtalálja a helyét. Legutóbb almás amerikai palacsinta zserbó módra készült. 

A zserbó mód annyit jelent, hogy házi sárgabarack lekvárt kentem a kis lepénykékre, amelyet megszórtam darált dióval, olyan békebeli módon, ahogy a zserbóban szokás. Az ötlet onnan eredt, hogy FF anyukája egyik alkalommal zabpehelylisztből készült hagyományos palacsintával várt minket. Tölteléknek pedig volt többféle lekvár, édesítős darált dió és kakaó. Ekkor történt, hogy a sárgabarack lekvárt egy kicsit feltuningoltuk a darált dióval és igen jó lett. Rájöttünk, hogy nem is tévedhettünk volna, mert mindez már a zserbóban ki lett találva. 

Így aztán, amikor az almamentő amerikai palacsintát készítettem nem is jöhetett más szóba feltétként, mint a lekvár és a dió. Egyébként meglehetősen sok lekvárt tettem el az elmúlt nyáron és ősszel. Sárgabarackosból például egyenesen három féle ízesítésben. De erről hamarosan többet is olvashatsz, hogy te is felkészülhess a következő szezonra. 

Hozzávalók:

4-5 közepes édes alma

fél mokkáskanál por sztívia vagy ennek megfelelő édesítő (kb.4-5 csapott evőkanál eritrit)

3 tojás

1 teáskanál szódabikarbóna

4 evőkanál zabpehelyliszt vagy zöldbanán liszt

2 teáskanál fahéj

2 dl növényi tej

1-2 dl víz

kókuszzsír a sütéshez, de a sima zsír is megteszi

Az almás amerikai palacsinta zserbó módra elkészítése:

A meghámozott és magházuktól megfosztott almákat reszeljük le vagy késes aprítóban vágjuk a legkisebbre.

Szórjuk meg fahéjjal és az édesítővel, majd keverjük össze alaposan. 

A tojásokat üssük egy tálba, majd adjuk hozzá a növényi tejet, keverjük össze alaposan.

Szórjuk bele a lisztet és a szódabikarbónát és egy pici édesítőt. 

Keverjük össze alaposan, majd öntsük fel vízzel. Ne legyen túl híg palacsintatészta.

Ezután keverjük bele a lereszelt és beízesített almát. 

Kókuszzsírt forrósítunk a palacsintasütőben vagy egy serpenyőben. Egy evőkanálnyi tésztát tegyünk bele és egy kicsit lapítsuk le, hogy korong formájú legyen. Több korongot is süthetünk egyszerre. 

Süssük arany barnára mindkét oldalát.