Három gyors paleo egytálétel, amelyekből másnap ebéd is lehet

A legnagyobb kihívást az jelenti a konyhában, hogy a hétköznapokon miként kerüljön változatos, főtt és lehetőleg finom étel az asztalra. Az külön nehezítés, hogy paleo étrenden élőknek – ha pénztárcabarát módon akarnak étkezni – akkor a másnapi ebédet is magukkal kell cipelniük a munkahelyre. A nagy rohanásban nem egyszerű beilleszteni a főzést. Hétköznapokon éppen ezért nagyon jó barátaim az egytálételek, amelyeket minden külön macera nélkül, rövid idő alatt, egy edényben el lehet készíteni. Rohanós estéken mindig eszembe jut Jamie Oliver és az ő 15 perces kajái. Ne higyjétek, hogy csak ő tud 15 perc alatt vacsit rittyenteni, akár többet is. Ti is tudtok, csak kérjétek kölcsön tőle a kiszolgáló stábot, de minimum a kézilányt, aki előkészítette neki az alapanyagokat. Azt se felejtsük ki, hogy mosogatni se láttuk abban a 15 percben. 

Íme az én kedvenceim, a három gyors paleo egytálétel hétköznapokra. 

Hús nélkül

Igyekszem minél több húsmentes fogást beiktatni az étrendünkbe. Mindenkinek jót tesz, még a Földnek is, akkor meg miért is ne. Különben meg szeretjük is. A zöldségek némi törődéssel, vagyis fűszerezéssel remek ételek lehetnek. Ha ügyesen fűszerezzük, akkor egy cseppet sem hiányzik mellőlük a hús. Ilyen például a sült zöldségek indiai módra. Tényleg maximum fél órás elfoglaltságot igényel a konyhában előkészületekkel együtt és laktató ételhez jutunk. További előnye, hogy azokat a zöldségeket is fel lehet használni, amelyek már nem harsogóan ropogósak. 

Ha másnapi ebédet is szeretnél belőle rittyenteni, akkor két választásod van. Süss hozzá zsíron vagy kókuszzsíron natúr csirkemellett, amelyet sóval, borssal és egy kis fokhagymával fűszereztél. Azt is megteheted, hogy az előkészületek alatt a sütőbe bedobsz egy megsózott, borsozott, majorannával megsózott csirkecombot. Kényelmesen megvacsorázol az indiai zöldségekből és amikor a combok elkészültek, csak dobozba teszed őket és mellé rakod a vacsi-maradékot. Ha ennél is kevesebbet szeretnél vele dolgozni és lehetőséged van rá, akkor reggel vegyél hozzá grillcsirkemellett vagy combot, amelyiket szereted. 

Sütő a barátod

Amikor gyorsan elkészíthető ételekről beszélünk, akkor fontos megemlíteni a legjobb barátunkat: a sütőt. Igen, mert úgy tíz perces előkészületi munkával bedobhatunk számtalan variációban ételt a sütőbe, rázárjuk az ajtót, beállítjuk a hőfokot és a többi már az ő dolga. Mi addig tényleg azt csinálunk, amít akarunk. Például házi feladatot a gyerekkel, vagy veszünk egy illatos fürdőt. Egyik ilyen pár perc alatt elkészíthető kedvencem a baconba tekert sült csirke. Dobálj mellé még zöldségeket: kelbimbót, répát, zellert, édesburgonyát vagy fehérrépát. Így a köret is egyben elkészül. 

Ha másnapi ebédre is magaddal vinnéd, akkor készíts mellé egy friss zöldsalátát répából, snidlingből, almából, és jégsalátából. A vacsiról maradt csirkecombot szbadítsd meg a csontjától, darabold fel és külön dobozold. Ebédre csak keverd össze a salátát és a húst, öntözd meg olívaolajból, citromból, agavé szirupból készült öntettel és máris egy teljesen más ételt tálaltál ebédre. 

A mélyhűtő is jó szövetséges

A mélyhűtő egyik nagy hátránya, hogy ha onnan szeretnél alapanyagot, akkor bizony jó előre meg kell tervezned, mert sok idő mire kiolvad például egy kilónyi hús. Azért, hogy rövidebbé tedd a kiolvadási időt már az eltevésnél oda kell figyelned. Ha csak teheted szeleteld fel, kockázd fel a húsokat annak megfelelően, hogy mit is szeretnél majd belőlük készíteni. Csak akkora adagokat fagyassz le, amelyeket egy alkalomra megfőzöl. 

Mindezek után van néhány alapanyag, amely gyorsan kiolvad, ha épp azonnal szükség volna rá a főzés során. Ilyen a kelbimbó, amelyet meleg vízbe hajítva pár perc alatt szeletelhető állpotba lehet hozni. A többi pedig már a serpenyő dolga. De így lehet eljárni minden zöldséggel, amely fagyasztható. Oké, a spenót, sóska, reszelt cukkíni és a reszelt főzőtök nem ilyen. Őket zacskóval együtt tegyük melegvízbe. A gyümölcsöket is ide sorolhatjuk. 

Van a húsok között egy, amely szintén gyorsan kiolvasztható és igazából akkor a legjobb szeletelni, ha még félig fagyott. Ez a csirkemáj, amelyből a kedvenc gyors ételem a zöldséges resztelt máj. Serpenyőben gyorsan kész egytálétel. 

Másnapi ebéd pedig ugyanúgy lesz belőle, mint a baconbe tekercs csirkecombból. Egy zöldsalátát érdemes mellé összevágni bármilyen zöld levelő salátából, répából, paradicsomból és édes húsú paprikából. A szaftja lehet az öntet. 

Kezdő vagy a paleóban és azt sem tudod hol áll a fejed? Fogalmad sincs, hogy miként fogod tartani az étrendet? Alig ismered az alapanyagokat? Ne keseredj el, hasznos információkat találsz a Paleo alapok kezdőknek című e-bookban. 44 magyaros éátel paleo változatásnak receptjeit kaphatod meg valamint, információkat és hasznos tanácsokat is kaphatsz a letölthető négy hetes menüterv mellé. Csak egy kattintás és a tiéd lehet.

A honlapon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. Elfogadom Bővebben