Ropogós cukkini pizza margarita

Mint annyi minden recept ihletadója, ennek is FF (Férjek Ferrarija) volt az inspirálója. Először ugyan kicsit összehúzta ugyan a szemöldökét, amikor meglátta nálam a szatyornyi zsenge cukkinit. Én pedig lelkesen magyaráztam, hogy olyannyira jó árban volt, ezt biza nem volt szabad otthagyni. Majd készítek belőle valami finomat és különben is itt a tavasz én zöldségre vágyom, így aztán neki sincs menekvés. Kissé eltöprengett, majd felderült az arca és közölte: rendben, de akkor legyen belőle pizza. Ez ellen nekem se volt kifogásom, így sütöttem meg a ropogós cukkini pizza margaritát. 

Két kis, zsenge cukkíniből gyors és finom ebédünk lett, az én nagy örömömre, húsmentesen. FF-nek is ízlett és már meg is rendelte a következő adagot. Ugyanis a szatyornyi zöldségből maradt még bőven, pedig azt teljesen másképp képzeltem el, hogy elkészítem. Megképzett előttem, hogy lesz belőle töltött cukkini vagy esetleg grillezett, de a cukkini tallérnak sem álltam volna ellen. De sebaj, még tart az akció…

Egyébként a zsenge cukkinit be sem kell sóznod a reszelés vagy összeaprítás után ahhoz, hogy levet eresszen. Elég csak szimplán lereszelni és csak úgy, minden nélkül a konyharuhába önteni. Máris csavarhatod ki belőle a levet. 

Amennyiben így teszel, arra azért majd ügyelj, hogy a sót ne felejtsd ki az előkészítés során. 

Hozzávalók:

2 kisebb, zsenge cukkini

2 tojás

2 gerezd fokhagyma

2 teáskanál oregánó

2 teáskanál bazsalikom

20 g tápiókaliszt

10+10 dkg kemény sajt (cheddar+ementáli)

3-4 közepes paradicsom

bors

A ropogós cukkini pizza elkészítése:

A padlizsánokat tegyük késes aprítóba és vágjuk vele apró darabokra. 

Tegyük a cukkinit egy konyharuhába vagy egy nagyobb gézlapba és csavarjuk ki belőle a lehető legtöbb nedvességet. 

Tegyük a kicsavart cukkinit egy tálba és adjuk hozzá a sajt felét, egy teáskanál oregánót, 1 teáskanál bazsalikomot, egy gerezd fokhagymát összezúzva, a tápiókalisztet, a tojásokat, egy csipet sót és csipet őrölt fekete borsot. Keverjük össze alaposan. 

A masszából tegyünk egy púpozott evőkanálnyit egy sütőpapírral bélelt tepsibe. 

A cukkini kupacból készítsünk fél centi vastag korongot, majd a többi masszából is készítsünk ilyen korongokat, amíg tart az alapanyag. 

Tegyük 220 fokos sütőbe 15 percre. Akkor jó, ha a teteje kezd pirulni. Ekkor vegyük ki a sütőből.

A paradicsomot aprítsuk kis darabokra. Fűszerezzük és alaposan keverjük össze egy teáskanálnyi oregánóval, bazsalikommal, borssal, sóval és egy gerezd zúzott fokhagymával. 

A fűszeres paradicsomot halmozzuk az elősütött pizza korongokra, majd szórjuk meg a maradék reszelt sajttal. 

Tegyük vissza még pár percre a sütőbe, addig, amíg a sajt megolvad a kis pizzák tetején.