Különleges kedvenc gluténmentesen: sült banán

Az utolsó fillérjeinket is képesek voltunk egy különleges desszertre költeni egyetemistaként FF-el, ez volt a sült banán. Mindezt persze csak a mandulás csirke után következhetett. Amióta paleo módon étkezünk ebben nem sok részünk lehetett, mivel minimum glutén tartózkodott a kedvenc csemegénk bundájában. De a minap hirtelen felindulásból kirohantam a konyhába és egy óra múlva nagy halom gluténmentesen sült banán társaságában tértem vissza. El is indult a nosztalgiajárat. 

Amikor mi egyetemre jártunk, még nem túl sok helyen volt kínai étterem és a mostanság ismert büfék nem is léteztek. Csak elegáns, beülős kínai éttermek sok-sok sárkány mintával és igazi porcelán étkészlettel. (Ez mondjuk sokat elárul a korunkról is.) Akkor még illett ezeken a helyeken pálcikával enni és a lehető legkínosabb volt evőeszközt kérni, bár adtak. A mi kedvenc éttermünkben, amelyet Tündérkertnek hívtak, egy Jean-Claude Van Damme kinézetű pincér szolgált ki. Minden alkalommal azt vártuk, hogy mikor pattan ki a konyhából egy nagyobb lendülettel és megy le spárgába, mondjuk két székre támasztva a lábát. Ehelyett azonban a lehető legnagyobb nyugalommal csak a számlát hozta ki, amely többnyire nem volt túl alacsony. 

Azóta már kínai gyorsbüfék kínálják ételeiket, amelyek java része a magyaros szájízünk szerint lett komponálva. Már egy békebeli mandulás csirkét sem lehet találni, bár a sült banán megmaradt. Ám mivel számunkra nem ehető, így a nosztalgia jegyében nem volt más választásom, mint mindenmentesíteni. Megtörtént, olyan lett, mint az eredeti és nem is bonyolult. 

Hozzávalók:

3 érett banán

1 tojás

1 dl víz

fél teáskanál szódabikarbóna

2 púpozott evőkanál zöldbanánliszt

2 púpozott evőkanál tápiókaliszt

1 teáskanál őrölt fahéj

1 teáskanál útifűmaghéj

2 teáskanál vanília aroma

kókuszzsír a sütéshez

2 evőkanál méz vagy agavé szirup

2-3 csepp citromolaj vagy 2-3 teáskanál citromlé

A sült banán elkészítése:

A liszteket egy tálkába tesszük, hozzá keverjük a szódabikarbónát, fahéjat és az útifűmaghéjat.

Ezután bele ütjük a tojást, bele öntjük a vizet és a vanília aromát. Alaposan összekeverjük. Sűrű palacsinta tészta állagúnak kell lennie. Amennyiben sűrűbb, öntsünk hozzá még egy kis vizet. Ha túl híg lett, akkor tápióka- és zöldbanán lisztet tegyünk hozzá fele-fele arányban. 

A meghámozott banánokat vágjuk 2 centi vastag karikákra. 

Mártsuk bele a masszába és forgassuk meg benne.

Bő, forró kókuszzsírban süssük mindkét oldalát aranybarnára. 

A mézet vagy agavé szirupot keverjük össze a citromolajjal és egy evőkanálnyi vízzel. 

A kisült banánkarikákat ezzel a citromolajos öntettel locsoljuk meg. 

TIPP:

Amennyiben citromlével készíted az öntetet, úgy nem kell plusz vizet adnod hozzá, anélkül is elég híg lesz.