Gluténmentes ketchup

Valójában cukormentes is, amelyben sem színezőanyag, sem tartósítószer, sem semmi egyéb titokzatos e-szám nincs. A gluténmentes ketchup alapja az anyukám réges-régi receptje, amelyről lehántottam a cukrot. Megosztotam már veletek házi paleo ketchup leírást, de azt csak úgy a saját ízlésem szerint “formáltam”. Ám ez tuti bevált recept. 

Rengetegszer elkészítette az anyukám paradicsom szezon idején a paradicsomszószok mellett, mintegy mellékesként. Imádtam – akkor még mindenevőként – sült krumplival vagy tükörtojással, netán bundáskenyérrel. Ez utóbbi esetben szigorúan majonézzel keverve. 

Akkoriban – nagyjából az özönvíz előtt – még nem igazán voltak tele boltok, pláne nem a vidékiek különböző márkájú ketcuppal. Volt egy, amelynek márkájára már nem emlékszem, ám annyi bizonyos, hogy magyar gyártmány volt. Azóta sem találtam hasonló ízű fűszeres paradicsomszószt, kivéve egyet. 

Egy kis magyar cég gyártja – bevallásuk szerint – egy nagyon régi családi recept alapján és a Rex Ketchup névre hallgat. A jó hír, hogy van belőle cukormentes is, amely tökéletesen bele illik a paleo étrendbe. Ám, meglehetősen kevés helyen kapni, így inkább magam készítem el a saját gluténmentes ketchup változatomat, amelyet most megosztok veled is. 

Kipróbálhatod most is, csupán a fűszerek és paradicsomlé kell hozzá. Így, amikor elérkezik a paradicsom befőzésének ideje már kipróbált recepttel vághatsz neki. Nem mellesleg, addig is élvezheted a saját gluténmentes ketchup ízét. 

Érdemes felkészülni úgy általában a befőzésre is, mert rengeteg befőttet, lekvárt, szószt, szörpöt el lehet készíteni cukormentesen és hozzáadott tartósítószerek, adalékanyagok nélkül. Ebben segít neked legújabb e-könyvem, a Mindenmentes tartósítás, amelyben a fagyasztásról és a szárításról is olvashatsz bővebben. 

Hozzávalók:

2 kg érett, lédús paradicsom

25 dkg vöröshagyma (2 nagyobb fej)

30 dkg alma 

fél teáskanál szegfűszeg

fél teáskanál őrölt fahéj

1 evőkanál őrölt pirospaprika

1 evőkanál dijoni mustár

4 evőkanál 10 száalékos ételecet vagy bármilyen borecet (ez utóbbivel még pikánsabb lesz az íze)

fél teáskanál őrölt fekete bors

2 gerezd fokhagyma

1 babérlevél

1 evőkanál só

7-8 dkg negyedannyi-ugyanannyi édesítő vagy bármilyen, amelyet használsz

A gluténmentes ketchup elkészítése:

A porrá őrölt fűszereket összekeverjük. 

Ha friss paradicsomból készítjük, akkor megfőzzük a paradicsomokat, lepasszírozzuk, majd felforraljuk ismét. Amennyiben kész paradicsomlevet használunk, akkor csak felforraljuk a paradicsomlevet.

Bele tesszük a fűszereket valamint az apróra vágott vöröshagymát, összezúzott fokhagymát és a lereszelt almát. 

Addig főzzük, amíg a hagyma teljesen “elolvad” a paradicsomszószban. 

Vedd ki a babérlevelet, majd botmixerrel fuss át a szszon, hogy minden darabkát pürésíts. 

Ezután megehet kifertőtlenített üvegekbe, majd a szárazdunsztba addig, amíg kihűl. 

Csak akkor kell majd hűtőbe tenni, amikor felbontottad.