Narancsos kacsa paleo köntösben

Mivel nem egészen hétszáz forintért adták kilóját a boltban, így nem tudtam ellen állni a fiatal kacsának. Közel 2,5 kilós példányt választottam és nem bántam meg. Lett belőle narancsos kacsa paleo köntösben és még másnap is jutott belőle ebéd, amelyhez rittyentettem némi salátát és édesburgonya hasábot. Az aprólékokból és belsőségekből pedig leves lett. 

Kacsát sütni nem bonyolult, ám könnyedén el lehet azért rontani. Gyorsak kiszárad, ha nem tartod be az alapvető szabályokat, amelyből persze nincs sok. Pontosan kettő: alacsony hőfokon kell sütni és fedő alatt. Az sem árt, ha egy kis savas lé kerül alá, például bor vagy valamilyen gyümölcslé, a narancsos kacsa esetében narancslé. A narancsos kacsa bőre pedig akkor lesz finom ropogós és piros, ha a sütés utolsó öt percében veszed le a fedőt a kacsáról. 

Hozzávalók:

1 egész pecsenyekacsa

3 bio narancs,

só bőségesen,

késhegynyi őrölt szegfűszeg,

1 vöröshagyma,

1 alma,

3-4 szál friss kakukkfű vagy 2 teáskanál szárított,

bors ízlés szerint. 

A narancsos kacsa elkészítése:

A kacsa belsejét sóz meg alaposan. 

Ha száraz kakukkfüvet használsz, akkor annak felét is szórd a belsejébe. Ha frisset használsz, akkor egy-két ágat dobj bele. 

Ezek után tedd a kacsa belsejébe az egyben hagyott almát és egy narancsot is. 

A kacsa külsejét is sózd be alaposan.

Nyomd ki a narancsok levét és keverd bele az őrölt szegfűszeget, törött borsot és a kakukkfüvek lecsipkedett leveleit vagy a maradék szárított fűszert. 

Ezzel a keverékkel locsold meg a kacsát, egy kicsit a belsejébe is önthetsz.

A vöröshagymát négyfelé vágva tedd a kacsa köré csakúgy, mint a kinyomkodott narancsok maradékát is. 

Fedd le a tepsit és 170-180 fokon süsd legalább két órát, amíg megpuhul. 

Amikor már omlósan puha, akkor vedd le róla a fedőt és 200 fokon 3-5 perc alatt süsd pirosra, ropogósra a bőrét. 

Párolt lilakáposztával tálalva a legjobb. 

Tipp:

Érdemes a kacsát fűszerezés előtt alaposan átnézni, mert lehetnek rajta még tollak.

Kacsát süthetsz tepsiben is, akkor alufóliával takard le. Ha van olyan hőálló üveg edényed, amelybe bele fér és van teteje, akkor az még jobb. De, ha rendszeresen sütnél kacsát, mert megszeretted, akkor mindenképp szerezz be egy kacsasütőt. Ovális alakú és van fedele. Ebben a legkényelmesebb a sütése.