Fűszeres csirkemell sült körtével

Amíg nem paleóztam, addig elképzelni sem tudtam gyümölcsöt köretként. Mostanában nagyon megszerettük, köszönhetően annak, hogy jó sok körte termett a családi kiskertben. Így már nem először került az ebédlő asztalra fűszeres csirkemell sült körtével. 

Igazán könnyed lett tőle a csirkemell és sokkal gyorsabban elkészül, mint bármely más köret. Ennél gyorsabb már csak úgy lehetne, ha nyersen tálalnád hozzá a körtét. na az sem lehetetlen, mert úgy is nagyon finom. 

Ebben a receptben nem írok mennyiségeket a hozzávalókból, mert attól függ, hogy hány főre készítitek. A fűszerekből minden csirkemellre 4-5 csipetnyi kell, körtéből pedig kettő bőven elég személyenként. 

Hozzávalók:

  • csirkemell,
  • zsálya,
  • só,
  • bors,
  • fokhagymapor,
  • zsír vagy kókuszolaj a csirkemell sütéshez,
  • vaj a körte sütéséhez,
  • 2 körte egy főre,
  • fahéj,
  • agavé szirup.

A fűszeres csirkemell sült körtével elkészítése:

  1. A csirkemellett sózzuk, borsozzuk.
  2. Megszórjuk fokhagymaporral, majd a felaprított friss zsályával. Használhatsz hozzá szárítottat is. 
  3. Felhevített zsiradékon megsütjük a csirkemell mindkét oldalát. 
  4. Kiszedjük és félre tesszük.
  5. A felszeletelt körtéket a felolvasztott vajba tesszük és megszórjuk fahéjjal. 
  6. Rácsorgatunk egy kis agavé szirupot és addig sütjük alacsony hőmérsékleten, amíg a körteszelet széle halványan elkezd barnulni.

A honlapon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. Elfogadom Bővebben