Kókuszzsír gyógyhatásai a paleo konyhán kívül

Az köztudott, hogy a kókuszzsír avagy leánykori nevén kókuszolaj, mennyire egészséges. Nagyobb hevítés hatására sem keletkeznek benne rákot és egyéb betegségeket okozó anyagok. Ráadásul nincs kókusz íze. Remekül lehet benne például paleo rántott húst sütni. Arról kevesebbet tudunk, hogy a konyhán kívül is még ezernyi dologra lehet használni és a kókuszzsír gyógyhatásai milyen széleskörűek. Pedig kívül-belül jót tesz a testünknek. Ha elolvasod, akkor már nem is fogod sokallni a literenként több mint ezer forintos árát.

Tükröm-tükröm

A kozmetika ipar már régóta felfdedezte a kókuszzsír bőrre gyakorolt jó hatását. Ezért számos krémben fellelhetjük összetevőként. Kiváló hidratáló, ránccsökkentő. De nem csak külsőleg, hanem belsőleg is, vagyis étkezéssel a szervezetbe vitt kókuszzsír is segíthet késleltetni az idő múlásának nyomait.

Külsőleg érdemes esténként olvasztott kókuszzsírral átitatott szivaccsal áttörölni az arcunkat. Mindezt a szemkörül se felejtsük el. Szarkalábaink nak is búcsút inthetünk, ha így teszünk rendszeresen.

A hajunk is hálás lesz, ha bedörzsöljük rendszeresen kókuszzsírral a tövétől egészen a végéig. Elsősorban a töredezett, fénytelen és megviselt haj gyógyírja a kókuszolaj. De a korpás fejbőr is eltűnhet a kókuszzsír hatására.

A kókuszzsír hidratáló tulajdonságának köszönhetően a kiszáradt lábak és könyökök is kezelhetők kókuszzsírral. A cserepes ajkaink is puhává, vonzó válhatnak. Ugyanígy a berepedezett, törékeny és kiszáradt körmeinket is kezelhetjük vele.

A fogak fehérítésében és a rossz szájszag elűzésében is szerepet kaphat a kókuszzsír. Ehhez nem is kellmást tenni, mint olvasztott kókuszzsírral átmosni a fogakat a normál fogmosás előtt. Mindezt reggel és este egyaránt.

Kókuszzsír gyógyhatásai

Szépészeti célokon túl kisebb égésok, sebek gyógyulását is segítheti a kókuszzsír. Csak be kell kenni a sérült területet és hamarabb begyógyulhat.

A kókuszzsír gyógyhatásai között tartják számon gyulladáscsökkentő tulajdonságát. Kiválóan enyhítheti például a rovarcsípés okozta fájdalmakat vagy akár az égett felületek gyorsabb gyógyulását is előidézheti. Mindemellett fájdalom és lázcsökkentőként is számon tartják. Egyébként rovarűzőként sem utolsó. Ha összekeverjük ylang-ylang illóolajjal és bekenjük magunkat, védettebbek lehetünk a szúnyogoktól. Gyulladáscsökkentő hatását izületi gyulladások esetén is kifejtheti. Külsőleg pedig a fájó izületeket masszírozhatjuk vele.

A kókuszzsír serkentheti a pajzsmirigy működését, így aki ezzel küzd, annak tanácsos többet és rendszeresen fogyasztania ebből a zsírból.

A macskajaj sem okozhat többé problémát, ha kéznél a kókuszzsír. A rendszeres fogyasztása ugyanis csökkentheti a mértéktelen italozás hatásait.

A csontoknak is jót tesz a kókuszolaj, ugyanis megakadályozhatja a csontritkulás kialakulását.

A kismamák titkos fegyvere is lehet a kókuszzsír. Segíthet a várandósság alatt megelőzni a striákat, ha rendszeresen keni a bőrét vele. A szoptatás során megviselt mellbimbókat is helyre lehet hozni vele a legtermészetesebb módon. Mi több, a babák bőrének is az egyik legjobb őre lehet a kókuszzsír. Megakadályozhatja a pelenkakiütést, ha minden pelenkázásnál kókuszolajjal bekenik a bőrét. De fürdetés utáni bőrápolónak sem utolsó.

Bár a kókuszzsír kiváló alapanyag számos jó tulajdonsággal, azért komoly betegség vagy tünet esetén mindenképpen forduljunk orvoshoz.

Háztartási gépzsír és tűzgyújtó

A háztartásban is szerepet kaphat a kókuszzsír. Például, ha a húsdarálót beolajozzuk kókuszzsírral használat után, akkor megakadályozhatjuk, hogy berozsdásodjon.

Bútorokat is polírozhatunk kókuszzsírral. Szép fényesek lesznek tőle. A vágódeszka sem szárad ki és repedezik be, ha tisztítás után bekenjük kókuszzsírral. Ugyanígy a bőrből készült tárgyak – mint például cipők, táskák vagy kesztyűk – is fényesek lesznek és nem repedeznek be, ha kókuszzsírral kenjük be őket.

Ha pedig a cippzár akad, azt is érdemes kókuszolajjal bekenni. Valóbban villám lesz az a zár tőle.

A tábortűznél vagy grillezésnél is hasznát vehetjük a kókuszzsírnak gyújtófolyadék gyanánt. Ennél környezetbarátabb megoldás kevés létezik.

A honlapon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. Elfogadom Bővebben