A medvehagyma jótékony hatásai – 5 érv a vadfokhagyma mellett

Elkezdődött a medvehagyma szezon és most érdemes minden mennyiségben az ételekbe tenni. Sőt, akár a fagyasztóba is vagy akár üvegekbe. A medvehagmya ugyanis annyira idényzöldség, hogy termési idején kívül valóban sehol nem lehet kapni, nem úgy mint például a paprikát vagy a paradicsomot.

Elsősorban erdőkben terem vadn, bár manapság már otthon is lehet termeszteni őket. Arra senkit nem bizdítok, hogy maga szedje az erdőben, mert gyakorlatlan gyűjtögető hamar összekeverheti leveleit a gyöngyvirágéval.

A medvehagyma ugyanakkor nem csak finom, hanem remek gyógynövény is egyben. Íme a megvehagyma jótékony hatásai öt felvonásban.

Természetes antibiotikum

Nem is akármennyire. Ugyanis 2012-ben a Washington Állami Egyetem kutatásai bebizonyították, hogy sokkal hatékonyabb a hányást és hasmenést okozó Campylobacter elnevezésű baktériu ellen, mint az orvosok által felírt antibiotikumok. Azt is kimutatták, hogy olyan bacikat is megölhet, amelyek már ellen állnak az antibiotikumoknak. De ellensége lehet még számos más fertőző kórokozónak, mi több, parazitáknak és férgeknek. Mindezt úgy, hogy a bélflórát nem károsítja jótékony hatásának kifejtése közben. Remek táplálék, mert számos vitamin és ásványi anyag megtalálható benne, mint a B- és C-vitamin, kálcium vas és magnézium.

Hihetetlen? Gondolj csak bele, hogy a fokhagymát évszázadok óta használják gyógyszerként.

A medvehagyma jótékony hatásai közt: méregtelenítés

A medvehagyma remek méregtelenítő szer. Akár az ólommérgezéssel is felveszi a harcot. Erről 2012-ben a Basic & Clinical Pharmacology folyóiratban tettek közzé egy tanulmányt. Ebben azt állították, hogy legalább olyannyira hatásos volt az ólommérgezés megszüntetésében a medvehagyma, mint a d-penicillamin, de a medvehagyma nem okoz mellékhatásokat.

De nem csak ilyen súlyos esetekben vethető be hatékonyan a vadfokhagyma. A medvehagyma jótékony hatásai között az is szerepel, hogy a hétköznapokban a szervezetünkbe kerülő vegyszereket, mérgeket is kiűzi. Például azokat, amelyeket az ételekkel, tisztítószerekkel, levegővel vagy a dohányzással viszünk be a testünkbe.

Vérnyomáscsökkentő, szívbarát

Csakúgy, mint a fokhagyma, a medvehagyma is csökkenti a magasvérnyomást. Segít a koleszterin szint csökkentésében. Az úgynevezett rossz koleszterin, vagyis az LDL szintjét is csökkenti, így védi az ereket és a szivet. Több tanulmány bebizonyította már azt, hogy a medvehagyma akár 15 százalékkal is csökkentheti a koleszterinszintet.

Csökkenti a vércukor szintet

Éveken át tartó kutatás igazolja azt, hogy a medvehagyma képes a vércukorszintet csökkenteni, természetesen abban az esetben, ha az egészségesnél magasabb. Rendszeres fogyasztásával kordában tartható a vércukorszint emelkedés.

A fiatalság elixírje az agy karbantartója

A magas antioxidáns tartalma miatt nem csak a bőr rugalmasságát képes megőrizni. Segíthet megelőzni az agy öregedését. Vagyis jó eszköz a demencia és az Alzheimer-kór elleni küzdelemben.

A fent felsoroltak nem helyettesítik az orvosi kezelést.

A honlapon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. Elfogadom Bővebben