A sárga paradicsom menő nálunk

Nem voltam soha egy nagy paradicsom rajongó. Ennek oka, hogy a kissé savas zöldséget (állítólag gyümölcs), kevésbé bírta a gyomrom. Ám, amikor először tányéromra került a körte alakú sárga paradicsom, akkor minden megváltozott.

Az anyukám most már igyekszik ezt a paradicsomot minden évben ipari mennyiségben előállítani a kertjében. Idén a férjem apukáját is megajándékoztam tavasszal pár tő palántával a kedvenc paradicsomomból. Ugyanezt tettem az anyukámmal is. Ültettem magam is más fajta sárga paradicsomot, majd palánta korukban azokat is szétosztottam a két család kertészei közt. Mindezen túl nem bíztam a véletlenre a termés sikerét, mert a kis erkélyünkre is ültettem sárga balkonparadicsomot.

Jelentem mostanra elárasztotta a konyhámat a sárga paradicsomok tömkelege. Tobzódom bennük és már nagyjából a süteményekhez is azt eszem. Ráadásul a család java részének nem jönnek be a különleges aromájú sárga paradicsomok. Pedig szerintem nagyon finom. Nem savas, édes és különleges aromájuk van. Boltban, piacokon csak ritkán kapni ilyen paradicsomokat, pedig ugyanúgy megterem, mint a hagyományos piros. Semmivel nem bonyolultabb termeszteni. Lényegében februárban elvetettem a magokat egy dobozba. Megnőttek, elpalántáztam tejfölösdobozokba egyesével, majd mikor kinőtték a helyüket a balkonládákba kerültek. Most pedig minden bokor telis-tele van a kis paradicsomokkal. Oké-oké paradicsomlevet vagy ketchupot nem fogok majd eltenni a balkonunkon növő példányokból, de reggelire tojásrántottához sokszor fogunk enni belőle. Mindez belekerült úgy 250 forintomba. Bár elsőre csak 125 forintba került, mert csak a magok felét vetettem el, mert így is bőven lett palánta, mi több el is ajándékoztam belőle. Igaz, földet nem kellett vennem, mert azt az anyukámtól szoktam kérni a kertjéből. Ültetőládám is volt, az sem került pénzbe, még tavaly vettem pár száz forintért. A tejfölösdobozokat pedig szintén ingyen szereztem be, mert a családban és a baráti körben mindenkit megkértem, hogy gyűjtse nekem. A magokat két műanyag dobozba ültettem el, amelyekben korábban darált hús és gomba volt. Tökéletesek voltak erre a célra. Ami pénzbe került, az a víz, amellyel locsoltam a növénykéim. Szerintem még a mai napig sem használtam el egy köbméternyi vizet rájuk, de számoljunk úgy, hogy igen. Akkor is csak 219 forintot költöttem rájuk. Budapesten ugyanis ennyibe kerül egy köbméternyi víz. Összesen 344 forintba került az egész. Jah, és a paradicsomkáim között 3 tő chilipaprika is megbújik az egyik legerősebb fajtából. Annak magjára egy fillért sem költöttem, ugyanis ajándékba kaptam egy kollégámtól.

Azt hiszem igazán takarékosan állítottam elő jónéhány reggelihez elegendő zöldséget. Mindezek mellett pedig remekül szórakozom velük. Imádom nézegetni, ahogy fejlődnek. Örömmel fogok szüretelni pár nap múlva.