Magyaros ízek, ízlések

Gratulálok Széll Tamásnak a Bocus d’or-on elnyert idei helyezéséért. Nem lehetett kis munka órákig főzni vizslató tekintetek kereszttüzében. Nekem már az is elég fárasztó, hogy meló után egy órát a konyhában főzve tartózkodjak vacsorát készítvén. Kis hazánk népe neki köszönhetően ismerhette meg a Bocus d’or fogalmát. A világ vezető chéfjei pedig megismerték Magyarországot és az ízeit.

Az elmúlt két napban feszülten figyelte mindenki a híreket, ahogy éppen bevásárol, vagy anyagot, fáradtságot nem kímélve főz, tálal és bemutat. Majd díjat átvesz. Csodáltuk az elkészült remekművet, találgattuk mi micsoda. Személy szerint nekem az ezüsttojásos csirkés tál tetszett. Bár, ha elém tennék zavarban lennék, hogy hol is kezdjem a kóstolást. Olyan csirkét dolgozott fel, amelyről korábban még csak nem is hallottam, én leragadtam az itthoni szabadtartásúnál és broiler változatnál. A zsűri külön értékelte, hogy a nemzeti jellemző ízeket is belefoglalta az alkotásba.Így volt benne szarvasgomba, tokaji aszu meg libamáj is, sőt kisasszondi sajtok szószként. Ahogy Öveges professzor mondaná: Minden háztartásban megtalálható egy kis szarvasgomba, meg libamáj. (Kisasszondi sajtoknak tényleg kellene lenniük minden háztartásban, mert tapasztalatból mondom, igen finomak. Mi több paleósok lekiismeret-furdalás nélkül ehetik.) No kérem, ha én főznék ennek a zsűrinek, akkor biza megismertetném őket minimum a pacalpörkölttel, savanyú ubival. De az is lehet, hogy rántotthús, csirkepörkölt, gulyásleves és húsleves is lenne a menüben. Ha pedig vegán fogást kérnének adnék nekik jó makói fokhagymát. Desszertnek pedig mehetne egy kis zserbó a nagymamám receptje szerint vagy igazi tepertős pogácsa, amely mára védetté nyilváníttatott az unió által. De előre szólok én nem tudok egy kiskanálnyit főzni. Nagy családban nőttem fel, négy-öt személy a minimum, akit meg kellett etetni. A kislábas nálunk a gyerekek kakójának megmelegítésére szolgált.

A verseny helyszínén, sőt több más helyszínen is szurkolói központot alakítottak ki, ahol kivetítőn nézhették a rajongók a nemes küzdelmet. (Ez nálunk a nappaliban van általában, ahol éhesen figyelik a családtagok mikor is készül el a vacsi.) Én csak sportmérkőzéseket láttam még szurkolói központtal ellátva. Jókedvűen sörözgetnek ott a szurkolók és néha egymásnak, néha magukból kivetkőzve biztatják kedvencüket. Képzelem, ahogy a főzőverseny központjában egyszer csak felpattan Marika néni és elkeseredetten azt kiabálja: sózd, most sózd meg! Nem, ne úgy kavard, mire tanítottak téged? A szomszédja pedig felsóhajt: látod, Klárikám, milyen szépen tette a fazékba azt a csirkét?!

A honlapon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. Elfogadom Bővebben